Az 1950-es, ’60-as évek derekán az ifjú David Attenborough stábjával abban a különleges megtiszteltetésben részesülhetett, hogy a BBC, illetve a Londoni Állatkert által szervezett expedíciókon egzotikus helyszíneken forgathatott. Messzi földekre tett újabb, emlékezetessé vált utazásai alatt szerzett élményeivel három kötetet töltött meg, melyekről az Utazások a világ túlsó felére című könyvben olvashatnak az érdeklődők.
Katták társaságában (fotó: BBC)
Ezúttal is több állomást jelöltek ki: a mesés Új-Guineát, a Csendes-óceán nyugati felén elterülő néhány szigetet, Madagaszkárt, valamint Ausztrália barátságtalan északi térségét. Kalandjaik során eleinte inkább a ritka állatokra összpontosították figyelmüket, ám idővel érdeklődési körük kiszélesedett, így a helyi bennszülöttek mindennapjainak különféle jeleneteit szintén lencsevégre szerették volna kapni. Homlokomat ráncolva vagy széles mosollyal az arcomon, némi értetlenséggel vegyes döbbenettel szereztem tudomást a miénktől gyakran merőben eltérő kultúrák bizarrnak ható szokásairól. A legkisebb kontinensen olyan sajátos életfelfogású, a civilizációtól csaknem teljesen elvágott figurákkal vették fel a kapcsolatot, akik önként vállalták a magányt, a famadihana („a holtak megfordításának ünnepe”) szerintem ép ésszel nehezen fogható fel, az úgynevezett rakománykultusz viszont egyenesen olyan hihetetlennek tűnt számomra, hogy ha nem a szerzőtől hallok róla, akkor valószínűleg az élénk fantázia szüleményének tartanám.
Belső viszályaikat a walbirik rendkívül furcsa, ám igen egyszerű módszerrel rendezik. A két ellenség törökülésben leül egymással szemben. Az egyik előrehajol, és kését a másik hátába döfi. Aztán rajta a sor, hogy ellenkezés nélkül alávesse magát a szúrásnak. Addig döfködik egymást, míg valamelyik föl nem adja, vagy – és ez a gyakoribb – el nem ájul a vérveszteségtől.
Természetesen a szinte érintetlen, vadregényes tájakat benépesítő élőlényekről sem feledkeztek el munkájuk közben. A trópusokon szemtanúi lehettek annak, miként csap össze két pálmatolvaj – az embereknél általában viszolygást keltő, hatalmas rákfélék erős ollóik rettenetes erejével zúzzák össze a másik páncélját. Vajon melyikük kerekedik felül a fura párbaj végén? Afrika szomszédságában a csapat a kíváncsi tekintetek elől rejtőzködő makik nyomába ered, emellett azt próbálják meg kideríteni, mégis miféle teremtmény ihlethette a hatalmas rukhmadár legendáját. Ugyanitt a szemlátomást a sünökre emlékeztető, ám velük közeli rokonságban nem álló tanrekek húznak ujjat újdonsült barátaikkal, a kenguruk otthonában pedig egy trükkös varánusz tör borsot az orruk alá.
A jókora pálmatolvaj (Birgus latro) kiválóan alkalmazkodott a szárazföldi léthez (fénykép forrása: Mirror Online)
A lovaggá ütött természettudós meséit képtelenség megunni: könnyen lelki szemeink elé képzelhetjük, ahogy a tőle megszokott stílusban és hanglejtésben, kezeivel néha ide-oda mutogatva adja elő a dolgokat. Sok ilyet még!
✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪
A bemutató eredetileg 2020. február 12-én jelent meg.
A könyvet a Park Könyvkiadó ajánlotta fel.