„Ahol tej van, remény is van.”
Mardosó bűntudat és az ezt követő bizonyítani akarás révén születhetett meg aktuális bemutatóm alanya... Nem viccelek, tényleg így volt! Történt ugyanis, hogy Neil Gaiman valamikor régen, pontosabban kábé húsz éve állt elő az Amikor elcseréltem apámat két aranyhalra című könyvével, amit gyakran ajándékoztak oda Apák Napján, holott annak főszereplője folyamatosan az újságot bújta, a történet csúcspontja felé pedig elmajszolt egy sárgarépát. Írónk szégyellte is magát elég rendesen, így újabb keletű művében igyekezett helyreállítani a családfők elveszett becsületét.
Beüt a baj odahaza: nincs több tej a frigóban! A hősies Papa egyetlen másodpercet sem késlekedik, ezért leugrik a boltba – helyesebben fogalmazva csak ugrana, mivel képtelenebbnél hajmeresztőbb akadályok nehezítik meg rövidre tervezett kiruccanását. Előbb mogorva, glübős földönkívüliek ragadják el a szerencsétlent, az idegenek fogságából szabadulva egyenesen a XVIII. századba (meg a tenger hideg vizébe) csöppen, ahol kegyetlen kalózok küldenék a biztos halálba, aztán ádáz bennszülöttek áldoznák fel őt fortyogó istenségük oltárán, utána viszont a narancslével körített kikec-kukacokra ráunó wámpírok fenik rá hegyes agyaraikat... Ez az egész univerzális balhé egészen odáig fajul, hogy a Galaktikus Rendőrségnek kell közbeavatkoznia. Tréfálkozásnak itt nincs helye, kérem, elvégre a világmindenség sorsa forog kockán! A bajba jutott transzdimenzionális utazónak Steg professzor nyújt segítő jobbot, aki az évtizedekkel ezelőtt népszerűnek számító elmélet dacára (miszerint a hatalmas hátlemezes dinoszauruszok mogyorónyi agyukkal a valaha élt legostobább teremtmények lehettek) különösen értelmes társaságnak bizonyul.
Nos, igen... Ahogy az előbb írottakból sejthetitek, ez bizony messze nem egy átlagos sztori. Általában kétféle eshetőség áll fenn az ilyen helyzeteknél: néhányan a rendhagyó alkotást totál baromságnak bélyegezve vághatják teljes erőből sarokba az amúgy jobb sorsra érdemes kötetet, mások azonban egyszerűen hagyják sodortatni magukat a (szinte) abszolút véletlenszerű események áradatával. Én most kivételesen az utóbbiak táborát erősítem, hiszen a bolondos mese a boldog békeidőkre emlékeztetett, mikor eleinte a bátyámmal, majd kicsit később az öcsémmel kiegészülve építgettük apránként azt az univerzumot, melyet a plüssfiguráink köré kreáltunk... Hajh! Na de hogy rögtön elejét vegyem a kellemes múltba révedésnek, hadd mondjam el a véleményemet a szöveget kísérő rajzokról is! Bár a díjnyertes karikaturista, Skottie Young groteszk alakjai kifejezetten jól adják vissza a hangulatot, nekem sokkal jobban tetszenek Chris Riddell illusztrációi.
Két dolog birizgálja még nagyon a fantáziámat... Az első: vajon mit szólhat ehhez egy gyerek? A második: hallod, Neil... te mit szívsz, öreg? Az utóbbi persze csak költői kérdés, nem kérek a cuccból, köszi! Nekem bőven elég, mikor álmodom.
✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪
A bemutató eredetileg 2021. július 01-én jelent meg.
A kötetet az Agave Könyvek jóvoltából olvashattam el.
