„Ha a madarak szárnyát szegjük, velük zuhanunk a semmibe.”

Szeretek gyönyörködni a könyvborítók látványában, tüzetesebben tanulmányozni azokat az esetlegesen megbúvó apró, elsőre korántsem feltűnő (elő)jelek, rejtett utalások után kutatva. Ugyan erre most nem akadt példa, mégis elgondolkodtatott. De miről van szó pontosan? Adott Kércz Tibor fényképe (a 2017-es esztendő legviccesebb természetfotója, a Segítség!), amin három faágon ücsörgő kuvik látható – egyikük szemlátomást (és kivételesen szó szerint) tényleg nincs a helyzet magaslatán. Az efféle jelenetek láttán szinte azonnal felmerülhet bennünk a kérdés, mely az aktuálisan bemutatott kötet címe is egyben: „Tyúkeszűek-e a madarak?”

Kércz Tibor fotója

Akárcsak a Park Könyvkiadó gondozásában megjelent, általam korábban olvasott kiadványok, ez is egyszerre kívánja eloszlatni a magukat mindmáig makacsul tartó tévképzetek sűrű ködét, miközben szórakoztatva mutatja be az élővilág számos csodáját. A gyakran butának bélyegzett galambok navigációjuk során képesek értelmezni a tér, illetve idő fogalmát, a kis godák pedig, ezek a törékenynek tűnő, mindössze 250–400 grammos teremtmények kitartásukkal állítanak elénk jeles példát: az Alaszkától Új-Zélandig tartó, hozzávetőlegesen tizenegyezer-ötszáz kilométeres vándorútjukat egyhuzamban, hét nap leforgása alatt teszik meg.

Romantikus gerlepár (Hien Ngo fényképe)

Kis goda ferdecsőrű lilék társaságában (Tony Whitehead fényképe)

Ahogy teljesen lenyűgözhetnek bennünket tollas barátaink, viselkedésüket vizsgálva akár önmagunkra is ismerhetünk. A ludak vagy hattyúk egy életre választanak párt, a csapodár szürkebegyeknél viszont mindkét nem képviselői folyamatosan félrelépnek. Született lovagok éppúgy akadnak köztük – míg a szép röptű, elegáns sarki csér halakkal, addig a Déli-sarkvidék környékén előforduló szamárpingvin különféle kavicsokkal próbál kiszemeltje kedvében járni. A megittasodott rigófélék, miután begyüket degeszre tömték erjedt gyümölcsökkel, aligha kaphatnak szárnyra kijózanodásukig. Ugye, mennyi mindenben hasonlítanak ránk? Nem csoda hát, ha lépten-nyomon belebotlunk a velük kapcsolatos, a régmúltban gyökerező szimbólumokba, amik persze sok esetben nem teljesen fedik a valóságot. A büszkeség, a bátorság titulusát olykor sokkal inkább megérdemelné az újdonsült kedvencemmé vált vörösbegy, mint a sas...

Két sarki csér (Oscar Wilhelmy fotója)

Vörösbegy (Alfred Kenneally fotója)

Bár az alcím huszonkét bölcseletet ígér, számomra mindössze egy vált igazán lényegessé, összegezve tulajdonképpen az egész mű mondanivalóját: lehetőségeinkhez mérten szabaduljunk ki a négy fal fogságából, a szürke hétköznapok mókuskerekéből, majd vegyük alaposabban szemügyre a minket átölelő világot! Sose tudni, milyen életre szóló élménnyel leszünk gazdagabbak kiruccanásunk végét követően...

✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪

A bemutató eredetileg 2019. április 25-én jelent meg.

A könyvet a Park Könyvkiadó jóvoltából olvashattam el.