„Arra születtünk, hogy a természetben álljuk meg a helyünket, nem irodákban vagy az otthoni heverőn.”

Itt van Wohlleben, itt van újra! Másokhoz hasonlóan anno én is kitörő lelkesedéssel fogadtam újabb könyve érkezésének hírét, ám joggal merülhet fel bennetek a kérdés: rövid időn belül ez már az ötödik bemutatóm lesz a közkedvelt szerzőtől... tud-e még nekünk bármi újat mutatni a megnyerő modorú erdész egyáltalán? Ha velem tartotok, rögvest elmondom!

A kietlen betondzsungelekben való mindennapos barangolás, a szürke hétköznapok mókuskerekének szüntelen taposása, valamint a korszerű technika áldásos vívmányai könnyen feledtethetik, hová is tartozunk pontosan. A vadont kíméletlenül pusztító tevékenységünk dacára mi, emberek ugyanúgy a természet részei vagyunk, mint a körülöttünk zöldellő növények vagy a kelletlen szomszédságunkba kényszerült állatok. De mégis ki állította, hogy nem változtathatunk ezen az elszomorító helyzeten? Az apró jelekre figyelve mobilalkalmazások nélkül ismerhetjük ki jobban szeszélyes időjárásunkat, tapasztalt írónk számos jótanácsát megfogadva pedig idővel sokkal természetközelibb helyet varázsolhatunk szűkebb környezetünkből és a kertünkből, ami hasznos segítők kisebb seregét vonzhatja majd magához. A szöveget helyenként Margret Schneevoigt szép, fekete-fehér illusztrációi kísérik.

Egy szúrós hátú kerti vendég (Tomasz Proszek fotója)

Húsz híján kétszáz oldalra összesen ötvenegy rövid fejezet jutott – ez eléggé sokatmondó már önmagában is, úgy gondolom. Kétségtelenül nagyra értékelendő, amiért Wohlleben bátyánk rengeteg ismeretanyagot szeretett volna a szűkösre szabott keretek közé szorítani, lelkes hozzáállásával azonban most inkább ártott, mint használt. A dolgok többsége sajnos csupán felszínesen lett érintve, ráadásul az igazán hasznos tudnivalók a valóban gondolkodásra ösztönző témákkal (lásd mondjuk a téli madáretetés örökérvényű, a látszatnál bonyolultabb kérdéskörét) együtt csak a kötet második felében kaptak helyet. Bár az éghajlatunkat alakító folyamatok tárgyalásánál elengedhetetlen, hogy képletesen éteri magasságokba emelkedjünk, ezekről a jelenségekről (legalább nagyvonalakban) hallhattunk korábban, például az iskolapadot koptatva.

Alaposan fontoljuk meg, hová helyezzük kerti bútorainkat! (Karsten Paulick fényképe)

Az imént felsorolt negatívumoktól függetlenül a természet jóbarátjának friss szerzeménye figyelemfelkeltő, sőt, nézetmódváltásra sarkalló műként magabiztosan állhatja meg a helyét. Én például sokat tanultam, de még többet szeretnék! Éppen ezért fogok elővenni egy hasonló jellegű kiadványt a következő alkalommal.

✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪

A bemutató eredetileg 2021. május 28-án jelent meg.

A könyvet a Park Könyvkiadó ajánlotta fel.