Kontinenseink, illetve kisebb-nagyobb szigeteink partjait az óceánokon kívül a tengerek mossák. Ezek a hatalmas kiterjedésű életterek teszik ki bolygónk felszínének legalább hetven százalékát, így megannyi teremtmény otthonául szolgálnak, a mikroszkopikus parányoknak éppúgy, mint a több tonnás óriásoknak. „Ez a világ arra hív, hogy merülj el lenyűgöző szépségében.” – fogalmaz az Atlasz az óceánokról szerzője, Consuelo Delgado. Ne is késlekedjünk hát tovább, csobbanjunk a hűsítő habokba!

Barangolásunk során fürdőzünk egy jót a forró trópusoknál, megfordulunk a dermesztő sarkoknál és kísérteties mélységekbe merülünk, miközben a sósvizek bámulatos, kissé hátborzongató vagy épp szokatlan lakóiról szerezhetünk tudomást. A Fekete Kontinens déli csücskénél a hosszúszárnyú bálnák trükkös buborékcsapdájukba csalják óvatlan áldozataikat, majd kezdetét veheti a fenséges lakoma. Ősi családjuk utolsó képviselőiként a gyakran élő kövületekként emlegetett, barátságtalan kinézetű bojtosúszójú halak a sötétség oltalma alatt indulnak zsákmányszerző körútjukra. A hidrotermális kürtők környékén, az örök homály birodalmában különös szerzetek sereglenek össze, például a jetirákok: ízelt lábaikat sűrűn növik be a szőrszerű képletek. A kellemes meleggel kecsegtető nyarak hónapokig tartó vándorlásra késztetik a kis sarki cséreket, akik rekordot állítanak fel oda-vissza 71 ezer kilométer hosszú utazásukkal.

Ez a gazdagon illusztrált, nagyalakú ismeretterjesztő kiadvány – ami egyébként kellemes tapintású vászonkötést, a borítóján pedig dombornyomott, fémes kéken csillogó betűket kapott – elsősorban persze a gyerekeknek szól, azonban a tetszetős külcsín egy pillanatra se tévesszen meg bennünket! A köteten dolgozó művész, Lidia di Blasi nem riadt vissza a brutálisabb jelenetek kendőzetlen ábrázolásától. A jókora fűrészes sügér hiábavalóan próbál szabadulni a korgó gyomrú szürke szirticápák erős állkapcsainak szorításából. A bocsairól gondoskodó jegesmedve-mama által nemrég levadászott szakállas fóka kiömlő vére vörösre festi a jégtáblát. A hírhedt leopárdfóka irgalmatlanul tépi szét a szerencsétlenül járt császárpingvin testét. Mióta az eszemet tudom, a dolgok valódi arcára vagyok kíváncsi, ezért az ilyesmi számomra régen sem okozott problémát, másokat viszont érzékenyebben érinthet.

Víz alatti varázslatos kirándulásunkat kiábrándító képsorok követik. A valaha tarka színekben pompázó korallerdők csontfehérré sápadtak. Magasra tornyosuló szeméthalmok hánykolódnak a hullámok tetején. Az elhagyott halászhálókba gabalyodott teknősök a túlélésükért küzdenek. Az apróbb rákocskák jobb híján összegyűrt műanyag poharakban lelnek menedékre. Hogyan jutottunk idáig? Az ifjú olvasók rövid válaszokat kaphatnak a lehangoló rajzok láttán felmerülő kérdéseikre.

Az élet nagy körforgásában betöltött kulcsfontosságú szerepük ellenére óceánjaink és tengereink méltatlan bánásmódban részesülnek. Hiszem, hogy a jelenlegihez hasonló igényes munkák képesek felnyitni a fiatalok szemét korunk egyik legégetőbb problémájára, sőt, később akár cselekvésre is ösztönözhetik őket – pontosan ezért esett a választásom A Víz Világnapján aktuális bemutatóm alanyára, mely a kisebb szerkesztési hibákat leszámítva rendkívül látványosan, lényegre törően, valamint könnyen emészthető formában adja át a tudást az érdeklődők számára.

✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪

A könyvet a Napraforgó Könyvkiadó ajánlotta fel.