Kirsch Ákos neve egyelőre szinte ismeretlen a hazai írók világában, a fiatal alkotó csupán az utóbbi években hívta fel magára a figyelmet. Bár főképp a krimi számít a kedvencének (előző regényei, mint például A halál ékköve vagy A Zeusz-rejtély ugyancsak ebbe a témakörbe sorolhatók), nemrég próbára tette a tehetségét és csobbant egyet a tudományos-fantasztikum műfajában. A hátsó borítón található ismertető alapján a Kolónia izgalmakban bővelkedő olvasmánynak ígérkezett.

Valamikor a nem túl távoli jövőben járhatunk. A sokkal szebb napokat látott Föld felszínét csaknem teljesen egybefüggően gigantikus metropoliszok borítják. Érintetlen, növényekkel és állatokkal benépesített területeket csak foltokban, elkerítve találhatunk, ezért az emberiség felfedezte magának a galaxist, fajunk ismeretlen planétákon vetette meg a lábát. A messzi Poszeidónon egy talpalatnyi szárazföld sincsen, egyedül a víz az úr, ahol Thalassa City kolóniája jelenti a civilizáció központját. Itt tengeti mindennapjait Cale Jonson nyomozó, aki még gyermekkorában, egy tragikus esetet követően hozta meg döntését, miszerint élete hátralevő részét az igazságszolgáltatásnak elkötelezve kívánja leélni. Főnöke, Gavin Rutland egy nap rejtélyes megbízással keresi fel: ki kell derítenie, miért végeztek különös kegyetlenséggel Alan Rosenberg professzorral, az Oceanográfiai Intézet xenobiológusával a Strauss Vízművek közelében. Cale ekkor nemigen sejthette, micsoda ügybe tenyerelt bele tulajdonképpen – baljós árnyak vetülnek a bolygóra, az őslakosok és a telepesek közötti, ingatag lábakon álló szövetséget egy sötét cselszövés hosszúra nyúló csápjai kezdik körbefonni. Ha a maroknyi ellenállóból verbuválódott kis csapat akciója kudarcba fullad, akkor könnyen lehet, hogy a robbanásközeli helyzet a Galaktikus Uniót szétszakító háborúba torkollik majd…

Akár ez is lehetne a Poszeidón (Valeriy Kirilkin illusztrációja)

Tarka szóvirágokra ne nagyon számítsunk, hiszen jelen esetben a hangsúly elsősorban a cselekményekre tevődik. Az ügyesen felépített, fordulatokban kellően gazdag sztori pörgős, akciódús kalanddal kecsegtet, ugyanakkor aligha fogunk találkozni olyasmivel, amiről ne olvashattunk volna korábban. A szerző fantáziája sokszor nem szárnyalt valami magasan, az általa teremtett világot sci-fihez képest túlságosan földhözragadtnak éreztem. Ez a megállapítás ugyanúgy vonatkozik a technológiára, mint a kevésbé egzotikus faunára: a könyvtárak szerepét betöltő archívumokban holodiszkeken tárolják az értékes tudást, a szembenálló felek energiafegyverekkel tizedelik egymás táborát, a mesterséges intelligencia vezérelte RoboMobilok felett pedig bármikor átveheti a sofőr az irányítást. Otthonunk íratlan múltjának tanulmányozása elősegíthette volna egy valóban idegen környezet megteremtését, ezen célra a kambrium bizarr őslényei kiváló táptalajt nyújthatnának (ugyanakkor a harci hátasokként bevetett, vélhetően a Dunkleosteus nevű kihalt páncélos halról mintázott ragadozóért jár tőlem a pluszpont).

Könyvtár az űrben (Pavel Elagin illusztrációja)

Ahogy gyakran emlegetni szoktam, az első alkalom feltehetőleg nem lesz a legjobb, de mindenképpen emlékezetes marad. E szabály alól a Kolónia sem jelentett számomra kivételt – ugyan a történet alapötletét egész jónak találtam, híján volt az igazán eredeti elképzeléseknek, mindemellett a kivitelezésen is lehetne még mit csiszolni.

✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪

A bemutató eredetileg 2018. október 09-én jelent meg.

A könyvet a Gyémántfelhő Kiadó jóvoltából olvashattam el.