„Véletlenek márpedig nincsenek!”, tartja a régi mondás. Épp akkor került kezeim ügyébe José Rodrigues dos Santos legújabb könyve, az Életjel, miközben a Live Science honlapján szokatlan kérdőívet tettek közzé: ebben afelől érdeklődnek, hogy a kitöltők mitévők lennének, ha egy nap tényleg értelmes űrlények látogatnák meg a Földet. Jelen kötet, mint sok más, hozzá hasonló alkotás, a földönkívüli civilizációkkal való kapcsolatfelvétel sokakat érdeklő témakörét boncolgatja.

A Kalifornia állambeli űrmegfigyelő központ antennáival a Nyilas csillagkép irányából érkező furcsa jeleket fognak. A kódolt üzenet megfejtését követően sokkoló felfedezést tesznek – ismeretlen, gyorsan mozgó objektum, vélhetőleg egy űrhajó száguld majd el bolygónk mellett kicsivel több, mint két hét múlva. Az illetékesek rohamléptekkel különleges csapatot szerveznek a Phanész legénységének fogadására. John „Duck” Daugherty és Hubert „Frenchie” Charbit mellett Seth Dyson professzor, a Princetom Egyetem munkatársa, Bozóki Emese, az Európai Űrügynökség asztrobiológusa, valamint Jao Csing-Ming biztosan az Atlantis fedélzetére léphetnek: dos Santos regényeinek főhősét, a portugál Tomás Noronha kriptoanalitikust az idegenekkel folytatott kommunikáció elősegítése végett válogatják be a kivételes társaságba. Missziójuk már az elején nehézségekbe ütközik, ugyanis a kérlelhetetlen Alekszandr Popov ezredes, a Roszkoszmosz igazgatója katonai tanácsadói hallatlan javaslatával nemcsak a nagyszabású vállalkozást, hanem az emberi faj jövőjét is veszélybe sodorhatja...

Asztronauta (fotó forrása: Pixabay)

Érdeklődéssel fogtam hozzá az olvasáshoz, ám minél inkább előre haladtam, úgy gyűlt egyre több negatívum képzeletbeli mérlegünk egyik serpenyőjében. Írónk eddigi szerzeményei állítólag számos ország sikerlistájának dobogóján végezték, nekem mégis olyan érzésem támadt, mintha egy kezdő Dan Brown-klón első szárnypróbálgatásaival szembesülnék. Járhat a küldetés akármilyen kockázattal, a szereplők sorsa abszolút hidegen hagyott, hiszen alig ismertem meg őket, ráadásul amiket megtudtam róluk, azzal csak még messzebb taszítottak maguktól (lásd lentebb). A történet egészen az utolsó száz oldalig eléggé semmitmondó, a kissé Cixin Liu remekeit idéző befejezés viszonylag tűrhetőre sikeredett. A cselekményeket részletező, rövidre szabott leírásokat az ezekhez viszonyítva túlságosan hosszúra nyúlt, fárasztó elmélkedések tagolják. A céltalan okoskodásokhoz képest a valamiért le nem fordított kifejezések (űrsikló helyett folyton space shuttle; „Jao és Tomás bement a cockpitbe...”; „Lemehetünk a lower deckbe...”) vagy a karakterek neveinek ismétlődő elírásai („Csingling”, „Yao”, „Yato”) csupán a problémák alkotta jéghegy csúcsát jelentik.

SPACE SHUTTLE!!! (fénykép forrása: Pixabay)

Napjainkban rengeteg olyan embert sodorhat utunkba a nagybetűs élet, akik a tervezettség beleerőltetésével igyekeznek kielégítő magyarázatokat adni a számukra felfoghatatlan dolgokra, például az univerzum születésére – dos Santos szintén ebbe a csoportba tartozik. Amennyiben nem mutatunk kellő hajlandóságot az újkeletű, misztikus légkörben fogant elméletek befogadására, akkor rögtön (az ő szavaival élve) arrogánsan fellépő, dogmákat népszerűsítő egyének leszünk. „Ez a veszély ott rejtőzik abban a hatalmas erőfeszítésben, amely a tudomány több területén is tapasztalható, ahol bezárják az ajtót minden olyan értelmezés előtt, amely nem kizárólagosan materialista és redukcionista.” Nézeteit (amiket a záró jegyzetben fejt ki bővebben) az eredeti szövegkörnyezetükből kiragadott idézetekkel, továbbá szándékos ferdítésekkel próbálja meg cáfolhatatlan igazságként előadni.

Foghatod a fejed, José... Van miért! (Leonardo Cendamo fotója)

Szánalmas módon a párbeszédek kimenetelének számára kedvező irányba terelésével ugyanígy trükközik: a magatehetetlen szerencsétlenekként feltüntetett tudósok fejébe önös gondolatait ülteti, szájukba saját szavait adja. Egy alkalommal például Tomás Dyson professzorral folytatott szópárbajt a világegyetem keletkezéséről... Kitaláljátok, mi lett a vége? Na? Úgy van, a dicsőséges felvilágosult fantasztikus érvelésének köszönhetően fényes győzelmet aratott a maradi elmék gonosz képviselője felett!

Az asztrofizikus magasba emelte a kezét, jelezve, hogy megadja magát.

– Ön nyert, Tom.

Fogadni mernék rá, hogy derekasan küzdő prófétáink ezt az utolsó mondatot akarják hallani minden egyes vitájuk végén... *mély sóhaj* Nézzünk meg egy másik esetet!

Az élet ugyanúgy fejlődhet ebbe, mint abba az irányba, minden esetleges, és a körülményektől függ. Például egy gerinctelen állat átalakul hallá, egy hal kétéltűvé, egy kétéltű hüllővé, egy hüllő pedig madárrá vagy emlőssé. Minden meghatározott irány nélkül, véletlenszerűen és az alkalomnak megfelelően történik.

– Igen.

– De Tomás, megtörtént-e valamikor, hogy egy madár vagy egy emlős csúszómászóvá alakult? Megtörtént-e valamikor, hogy egy kétéltű hallá alakult?

Tomás a fejét vakarta.

– Hú, akarom mondani...

– Soha! – kiáltott fel az asztrobiológus. – A paleontológiai leletek nem utalnak ilyen változásra. Pedig ha nem volna iránya az evolúciónak, és minden a véletlentől és a természetes kiválasztástól függene, akkor ilyen változás már elkerülhetetlenül történt volna. Annak a valószínűsége, hogy egy csúszómászó emlőssé fejlődjön ugyanannyi, mint hogy egy emlős csúszómászóvá alakuljon. De a tény, hogy az evolúció csak egy irányba halad, és visszafelé nem, azt mutatja, hogy az evolúciónak iránya van, és nem az esetleges változások határozzák meg.

Azt a rohadt hétszentségit! Hazai kutatónk rögtön hitelessé vált a szememben egy ilyen kijelentés után! Hasonlóan értelmes megnyilvánulásokkal a valóságban legfeljebb A világ titkai-kaliberű oldalakon találkozhatunk... Azért külön jár a mezei pirospont, amiért Emesét szerzőnk önző ribancnak állította be, aki érzelmi zsarolással próbálta kicsikarni a másikból kedvese megcsalását. Köszönjük, José, imádunk érte!

Női űrhajós (Mikhail Nilov fényképe)

Mit érdemel az a bűnös, aki magát a tudomány barátjaként tünteti fel („A regényben közölt tudományos információk hitelesek.”), közben pedig a szöges ellentétéről tesz tanúbizonyságot? Az efféle népbutítással manapság könnyedén tehetünk szert nagyobb népszerűségre, de egyáltalán ne csodálkozzon majd senki azon, ha az önjelölt prókátorokat valamikor felelősségre fogják vonni szégyentelen tetteik miatt.

Egy jóféle sci-fi sztorit szerettem volna olvasni, ehelyett megint méhkasba nyúltam. Sajnos csak akkor kapcsolt nálam a vészriasztó, mikor az első fülön megláttam dos Santos korábbi munkáit. Az isteni formula, Salamon kulcsa, Vaticanum... Azt hiszem, így már mindent értek.

✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪

A bemutató eredetileg 2019. július 29-én jelent meg.

A könyvet a Kossuth Kiadó ajánlotta fel.

EXTRA: További válogatott böszmeségek... Csemegézzetek belőlük kedvetekre!

• Az űrbe készülő asztronautákat kizárólag sült krumplival meg hamburgerrel etetik, emellett kólával itatják őket. „We're all living in Amerika, / Amerika ist wunderbar!”
• Mit bizonyít, hogy az olaj úszik a víz tetején? „Ez azt mutatja, hogy a cselekvésképtelen anyag is képes az önszerveződésre.”
• Minden pasi disznó, és kivétel nélkül háremet akarnak tartani. A mocsadékok!
• „Ha visszatérnénk a kambriumba, és egy délután hatalmas eső esne, amely nem esett akkor, amikor a fajok megjelentek, akkor az evolúció másképpen történt volna meg, és más lenne a bolygón lévő értelmes élet.”
• „A tarajos gőték második szemlencséjének jelensége rámutat arra, hogy a természetes kiválasztódáson kívül létezik egy evolúciós összejátszás, amelyet a neodarwinsták ugyan tagadnak, de nem tudnak meggyőző magyarázatot adni a jelenségre.”
• „Az evolucionizmus egyik elátkozott neve Lamarck...”

FRISSÍTÉS (2019. július 29.)

A kiadó honlapján nemrég tette közzé szórakoztató nyári magazinját, ami ingyenesen elérhető bárki számára – ebben egy, az íróval készített interjút olvashatunk. A tény, miszerint idehaza sűrűn kínálták meg szerzőnket pálinkával, vendégszeretetünknek pedig képtelen volt ellenállni, ismét csak magyarázattal szolgálhat a végeredmény minőségére.