Valószínűleg gyermekként érdeklődünk legélénkebben a természet iránt – a bennünket körbevevő környezet, illetve a földtörténeti múlt homályába veszett világ felfedezése életre szóló élmények tucatjaival gazdagíthatja a fiatalokat. Anna Claybourne és Wesley Robins közös művükkel, a Csodálatos evolúció című kötettel a 7–10 évesek érdeklődését szeretnék felkelteni.
Mikor végre kézbe vehettem a saját példányomat, sietve lapoztam azt végig... ezt követően szerencsére csak a kellemes csalódás érzése járt át. A kiadvány terjedelme csupán nyolcvan oldal, mégis meglepően tartalmas! Szerzőnk a könyv négy fejezetében rengeteg témakörrel foglalkozik, a művész által teremtett képi világ pedig eléggé látványos, így biztosra veszem, hogy rövid időn belül le fogják kötni a megcélzott korcsoport figyelmét.
Bevezető (kép forrása: Walmart)
Mai leckénk a konvergens evolúció (kép forrása: Walmart)
Bevezetésképp előbb az evolúció alapjaival foglalkoznak (mindenképp elismerést érdemel, amiért Charles Darwin mellett Alfred Russel Wallace szintén említésre került), aztán az élet fejlődésének fontosabb szakaszait mutatják be röviden. Később kitérnek még például a tömeges kihalások lehetséges okaira, magyarázatot keresnek a Földünk növény- és állatvilágában tapasztalható sokféleségre, majd végezetül a bolygónkat benépesítő különböző létformák számos elképesztő rekordját sorolják fel. Olvasmányunkat egy rövidke szószedet zárja, melyben a bővebb magyarázatra szoruló kifejezéseket gyűjtötték össze. Néhány gépelési vagy fordítási baki azonban előfordult sajnos, ám ezeken inkább jót derültem. Személyes kedvencem a 85 milliárd (!) évvel ezelőtt élt Parapuzosia: a hatalmas ammonitesz csigaházszerűen feltekeredett házának átmérője a 2–3 métert érhette el.
A természetes szelekció ezer arca (kép forrása: Walmart)
Ki a vízből! (kép forrása: Walmart)
Az utóbb említett hibáktól eltekintve igazán remek munka lett ez a maga nemében. Ezúton is szeretném bátorítani a kiadót arra, hogy ha lehet, akkor a jövőben több hasonlóhoz adják a nevüket!
✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪
A bemutató eredetileg 2019. szeptember 17-én jelent meg.
A könyvet a Scolar Kiadó ajánlotta fel.