„Ahogy vakok között a félszemű a király, úgy az idióták között bölcsnek tűnhet egy debil.”

Stanisław Lem említésekor bátran kijelenthetjük, hogy személye szinte megkerülhetetlen a sci-fi irodalmában. A zsáner azonban más tehetségeket is köszönhet Lengyelországnak: ezen emberek közé tartozik például a sokak szerint idejekorán, 1985-ben elhunyt Janusz Andrzej Zajdel, aki a tudományos ismeretterjesztés okán fogott hozzá anno fiktív történetek írásához. Az eredetileg atomfizikusként tevékenykedő író néhány novellájával már találkozhatott az olvasóközönség a Robur, valamint a Galaktika magazinok révén, műveit nemrég a Metropolis Media kezdte el népszerűsíteni. Ilyen módon kiadott első alkotása, az Alsó határérték egy baljós jövőképet vázol fel előttünk.

A lehető legtöbb, különböző érdekeket szem előtt tartó csoport figyelembevételével különösen nehéz megteremteni a kényes egyensúlyt, és a szóban forgó kötet alapján a probléma a későbbiekben szintúgy leküzdhetetlennek tűnő akadályt állít a világ vezetői elé. Argoland mégis minden idők legtökéletesebben kivitelezett modelljének igyekszik hirdetni sajátos berendezkedését – a városállamban az értelmi színvonal szerint sorolják be az egyéneket kasztokba, ahol a 6-os számmal a kevésbé rátermetteket jelölik, míg az úgynevezett Zérósokat kizárólag a legintelligensebbekből toborozhatják. Panaszra ennek ellenre csak kevesek szája nyílhat, hiszen gondoskodnak az alapvető létszükségletek kielégítéséről. Mindenkinek van fedél a feje felett, tisztességesen fel tudnak ruházkodni, a napi betevőért sem kell aggódniuk, ráadásul a felelősségteljes munka súlya egyedül az értelmesebbeket terheli. Idilli állapotok, nem igaz? Ahogy azt sejthetjük, a helyzet korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek a leírásokból tűnhet.

Ha a szabadság valós tény, akkor a rend csak látszólagos, és fordítva is igaz. Ugyanez a kapcsolat az egyenlőség és az igazságosság között, amit említettél. Az egyenlő elosztás soha nem lesz igazságos, és fordítva. Gondolkozz el ezen!

Adi Cherryson, alias Sneer otthonosan mozog az alvilági körökben, a lifterek szakmájának egyik legjobbjaként híresült el. A furfangos fickó hosszú évek óta hamisítja meg az osztályozásnál létfontosságú tesztek eredményeit, ezáltal kliensei magasabb szintekbe kerülhetnek át. Ennek természetesen alaposan megkéri az árát, szolgálataiért cserébe rengeteg sárga kreditet kér, melyek a mindennapi megélhetést biztosító színes pontok közül a legértékesebbeknek bizonyulnak. Egy kevésbé kellemes napon viszont szerencsétlenségek egész lavinája zúdul főhősünkre: először elveszti Kulcsát (a rendkívül bonyolult szerkezet egyaránt szolgál pénztárcaként, útlevélként és személyi igazolványként), majd a hatóságok kezdenek élénken érdeklődni iránta, emiatt aztán bujdokolni kényszerül, s tortúrája során kénytelen leereszkedni Argoland legmélyebb bugyraiba is. A Sors útjába sodorja a titokzatos Aliciát, kinek felbukkanása gyökeres változást idéz elő Sneer életében. Otthona lassacskán felfedi előtte valódi arcát – nagyon úgy fest, hogy a racionális érvek ellenére bölcsebb, ha nem bolygatják meg a rendszer eleve ingatag alapokra épült kártyavárát…

Sneer (Nagy Gábor illusztrációja)

A regény eléggé rövid a csak kicsivel több, mint 200 oldalas terjedelmével, így hamar átrághatjuk magunkat rajta, ám részben ehhez fűződik az egyetlen problémám a könyvvel kapcsolatban, melyhez hasonlóval legutóbb A sötét erdő olvasása közben találkoztam. Bizonyos részleteknél a szerző talán túlságosan bő lére eresztette a mesélést, a mellékszereplőket pedig nem sikerül annyira megismernünk, hogy kellő átérzéssel kezelhessük belső vívódásaikat. Amennyiben ezeket a részeket kihagyták volna a végső változatból, inkább érezhetnénk az egészet valamivel gazdagabbnak, semmint szegényebbnek. Sokkal szívesebben olvasnék inkább még többet a Reform előtti korról vagy arról a folyamatról, ami a jelenlegi helyzethez vezetett. A nyomozás izgalma mellett a cselekmény vége felé jelentkező kiszámíthatatlan fordulatok szerencsére kárpótolhatnak bennünket mindezért.

Egy idióta természetesen nem képes felmérni saját idiótaságának fokát, még úgy sem, hogy összehasonlítja magát más, normális emberekkel.

Hibája ellenére az Alsó határérték emlékezetes olvasmány volt számomra, mely nem mellesleg társadalomkritikaként ugyancsak remekül állja meg a helyét, így garantáltan gyűjteményünk egyik értékes darabját képviselheti, ha beszerezzük egy példányát.

✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪

A bemutató eredetileg 2018. november 27-én jelent meg.

A könyvet a Metropolitan Media jóvoltából olvashattam el.