„El tudom képzelni, hogy egy civilizáció, amely évmilliárdokkal előttünk jár, és akar valamit a bolygónkkal, egyszerűen csak ledarálja azt, anélkül, hogy akár csak elgondolkodna rajta, hogy vajon intelligensek vagyunk-e, vagy sem.”
Dan Werthimer, a kaliforniai Berkeley Egyetem SETI-programjának igazgatója
Vajon milyen sors elé nézhet Földünk? Mi várhat ránk a közeljövőben, esetleg hosszú évtizedek múlva? Az efféle kérdések lázban tartják a spekulánsokat, a szenzációhajhász kóklereket és a töprengő tudósokat egyaránt. Mivel Mike Pearl fantáziáját szintén élénken foglalkoztatja az ilyesmi, ezért ennek kutatására szentelte életét az utóbbi időszakban.
Pusztítanak a tripodok (Alex Nice illusztrációja)
Az 1980-as születésű szabadúszó újságíró összesen húsz lehetséges jövőképet mutat be az érdeklődőknek: munkájába földhözragadtabb, illetve a valóságtól egészen elrugaszkodottnak tűnő víziók ugyanúgy beválogatásra kerültek. Míg az előzőknél az igazi klasszikusok (mint mondjuk a kapcsolatfelvétel az idegenekkel, a világunk pusztulása atomháborúk által, esetleg egy féktelenül tomboló, gyilkos járvány) jönnek képbe, addig az utóbbiakhoz többek között az internet világszintű leállását, a halak kipusztulását vagy az utolsó vágóhíd bezárását sorolhatjuk. A szerző a maga poénos módján igyekszik derűt vinni a sokszor komorrá váló hangulatba, bár ettől aligha ülhetnek el félelmeink.
Valószínűleg H. G. Wells világhírűvé vált regénye, a Világok harca ültette el a földönkívüli inváziótól való rettegés magjait szívünkben (Rodney Matthews illusztrációja)
A témák zömében szinte teljesen járatlan emberként remekül szórakoztam olvasás közben, de azért akadtak aggályaim – pláne azt követően, hogy túljutottam az őslények „feltámasztását” taglaló, sajnálatosan igencsak kurtára sikeredett fejezeten. Ezt kisebb csalódásként éltem meg, hiszen ennél a résznél nyomát se látni annak az alaposabb, a lehető legtöbb részletre kiterjedő utánajárásnak a dolgok iránt, mint azt más eseteknél tapasztaltam. Széles ismertségi köre birtokában fogalmam sincs, hogyan kerülhette el az író figyelmét Jack Horner idevágó, elvetemült ötlete... Amikor pedig a valaha kizárólag Új-Zélandon előforduló óriásokat, a moákat tévesen jellemezte („megkövült őskori állatok, dinoszauruszszerű madarak, amelyek a 14. századig éltek Ausztráliában”), azon picit fennakadt a szemem. Mindezek után kiben ne támadnának kétségek a különféle állítások hitelességével kapcsolatban? A könyv végén szerencsére gazdag forrásjegyzék kapott helyet, tele hivatkozásokkal, így talán könnyebben találhatjuk majd meg a válaszokat az esetlegesen felmerülő kérdéseinkre.
Felejtsük el a dinoszauruszok klónozását – itt a Pleisztocén Park! (Raúl Martín illusztrációja)
Fenntartásaim ellenére A nap, amikor megtörténik ismét bebizonyította számomra, hogy az igényesebbnek nevezhető ismeretterjesztés, a remek humorérzék, valamint a közérthető stílus jól megférhetnek egymás mellett, még ha nem is járnak mindig kéz a kézben.
✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪
A bemutató eredetileg 2020. január 28-án jelent meg.
A kötetet az Athenaeum Kiadó ajánlotta fel.