„Most pedig tudjuk, hogy ezt az utat minden civilizációnak be kell járnia: szűkös bölcsőben ébredünk, kitotyogunk belőle, szárnyra kapunk, egyre gyorsabban és gyorsabban repülünk, míg végül egybeolvadunk az univerzum sorsával.”

„Megérkezett A halál vége, hurrá!” – gondoltam pár hónapja, mikor kézbe vehettem A háromtest-trilógia záró fejezetét. Oh, te magasságos... Mennyire naiv voltam én akkor, pláne így, utólag belegondolva! Na de ne feltételezzetek semmi rosszat, hiszen Cixin Liu ezúttal is elképesztő képzelőerejéről tett tanúbizonyságot. 

Felfoghatatlan távlatok (Llia Jü illusztrációja)

Luo Ji rafinált, egyszersmind eléggé vakmerő tervének hála végre-valahára beköszöntött a hőn áhított béke a Trisolaris népe és a földi civilizáció között. Virágzik a kultúra, technológiánk pedig soha nem látott mértékű fejlődésnek indul. Kicsivel azután viszont, hogy az eleve bukásra ítélt Falképző-projekt immár elaggott tagja átadja a Kardtartó tisztségét az eredetileg űrközlekedési mérnökként végzett Cheng Xinnek, külső támadásról szóló jelentés érkezik az illetékesekhez. Hiábavalónak bizonyulnának az eddig meghozott áldozatok? Tényleg ilyen kérészéletű lett volna a fegyverszünet? Korántsem áll meg a cselekmény ennél a pontnál, az univerzum azonban hosszú ideig fennálló, sötét időszak elé néz... Nehezen tudnék borzalmasabb jövőképet elképzelni annál, mint amit szerzőnk felvázolt az olvasók előtt.

Város a jövőből (Eric Ho illusztrációja)

Vegyes érzelmekkel viseltettem Sophon, az idegenek helytartója iránt (Jicse Vong illusztrációja)

A könyvnek becézett rettenetes monstrum terjedelme több, mint nyolcszáz oldalra rúgott, így hát igazi kihívás röviden összefoglalni a benne foglaltakat. Liu megint sokszor merült el a részletekben, ám ezúttal nagy szüksége volt erre – igyekezett elvarrni minden szálat, bár nekem jócskán lennének még olyan kérdéseim, melyekre a kötet elolvasása után sem kaptam kielégítő választ. Az utolsó alkalom erejéig ismét felülünk arra a bizonyos érzelmi hullámvasútra: fogjuk majd a fejünket a fajunk túlélését fenyegető krízisek elhárításáért hozott, teljesen a kétségbeesés szülte, hamar hamvába holt kísérleteinkről olvasva, átkozni fogjuk azok nevét, akik felelőtlen döntéseikkel milliók további sorsát pecsételik meg, szinte beleszédülünk a legvadabb elképzeléseket messze túlszárnyaló lehetőségekbe, ugyanakkor élvezettel hallgathatjuk végig Yun Tianming tanulságos meséit, amik jelentősége a későbbiekben alaposan felértékelődik.

„A múzeumot a látogatóknak építik, a sírkövet az állítóinak.” (Encsö Csao illusztrációja)

Hallgassuk végig figyelmesen Tianming meséit – érdemes! (Cazsing Vong illusztrációja)

Hosszú utazásunk a vége felé különösen nyomasztóvá vált, furamód mégis örültem annak, hogy e bizarr kaland részese lehettem, mivel korábban ismeretlen távlatokat tárt fel előttem. Ezer köszönet illeti ezért az írót és a magyar változat kiadóját egyaránt!

✪✪✪✪✪✪✪✪✪✪

A bemutató eredetileg 2020. január 17-én jelent meg.

A könyvet az Európa Könyvkiadó ajánlotta fel.