„Azok, akik megalkották a csillagok mezejét, szigorú szabályokat hoztak, amit senki sem hághat át.”
Kirsch Ákos műve, a Kolónia folytatása alig néhány hónapja az Ébredés képében öltött testet. A kellemes meglepetésként ért Árnyak a sötétben után reményekkel telve fogtam hozzá az olvasáshoz.
Ha olvastátok a Karácsonyi levelek-ről készített bemutatómat, akkor nem fogtok meglepődni rajta, hogy J. R. R. Tolkien az íráson kívül a művészetek más ágainak is szívesen hódolt, nevezetesen a rajzolásnak, illetve a festésnek. Az annak idején hatalmas sikert aratott, de manapság ugyanúgy töretlen népszerűségnek örvendő A hobbit esetében szintén serénykedett, alkotásain keresztül próbált életet lehelni klasszikusába.
A gyermeki kíváncsiság határtalan – kevés olyan dolog akad, ami ne érdekelné őket. Jól tudja ezt Katharina von der Gathen szexuálpedagógus is, hiszen az elmúlt években számtalanszor szembesülhetett ezzel a jelenséggel. A felvilágosító előadásokon szerzett tapasztalatai adtak ihletet számára Az állatok szerelmi élete című könyv megírásához.
Gyakran előforduló jelenség, hogy a kortársak vagy épp a jövő írnokai hajlamosak kizárólag fekete-fehér színekben feltüntetni azokat az egyéniségeket, akik valamilyen úton-módon jelentős hatást gyakoroltak az emberiség történelmére. Kevés pártatlan, kendőzetlen őszinteséggel előadott történetet olvashatunk manapság – mint kiderült, Stellan Ottoson könyve, a Darwin, az óvatos forradalmár egyike ezen műveknek.
Íme, ez a pillanat is elérkezett: hosszú hónapok után a végéhez ért nálam a Vaják-széria. Vajon miket tartogat az olvasók számára a várva várt finálé? Lássuk!
„Hol zord Ködhegység elmarad,
Ős tömlöcben a föld alatt,
Hajnal előtt útra kelők,
Hajtunk feledett aranyat.”
Zsákos Bilbó igazán irigylésre méltó életet él pazarul berendezett otthonában. Karosszékében üldögélve vígan eregeti a kövér füstkarikákat, és ha esetleg megéhezne (ami egyébként gyakran fordul elő), akkor válogatott finomságokkal tömi meg a hasát. Esze ágában sincs feladni e kényelmes körülményeket holmi veszélyekkel járó kalandért, egy nap viszont mégis így tesz.
„Kétségbeejtően szorongatott helyzetben az ember nem hagyhatja cserben a bajtársait, nem tehet mást, mint teszi a dolgát – a tőle telhető legjobban – az elkerülhetetlen vég bekövetkeztéig.”
1954 szeptemberében az akkor hatvanhat éves, német származású Erich Sommer feleségével, valamint lányaikkal Ausztráliába költöztek, és Adelaide déli elővárosában, Bedford Parkban telepedtek le. Itt teltek békében hétköznapjaik: mindenki tette a dolgát, aztán ha idejük engedte, különféle hobbijaiknak hódoltak, esetleg a helyiekkel barátkoztak. Nincs semmi különös ebben az idilli helyzetben, gondolhatnánk – csakhogy a családfő évtizedekkel korábban a Luftwaffe kötelékében szolgált, ráadásul olyan küldetéseken vett részt, melyekről mostanáig valószínűleg nagyon kevesen szerezhettek tudomást.
Lukasz Kasperczyk illusztrációja
Érdekes helyzet állt elő nálunk a legutóbb: a kultikus A Tűzhegy varázslója annak idején kimaradt, mégis leültünk játszani a közvetlen folytatásával. Férfiasan bevallom, eleinte kissé tartottam tőle, hogy bármiféle előismeret hiányában kész katasztrófába fulladhat a bemutató, ám félelmeim később alaptalannak bizonyultak. Na de elég legyen az értelmetlen fecsegésből... Jöjjön inkább az újabb kaland!
Bár az őszi napéjegyenlőség számos családnál a bőséges lakoma ünnepe, a legutóbbi szeptember nyolcadika bizarrsága okán hamar bekerült a fiktív történelemkönyvekbe. Már ősszel cudar hideg köszöntött be, a Zord Vadászat a szokásosnál több lélekre szomjazott, a hatalmas rajokba verődött lappantyúk panaszos gyászéneke pedig csak újabb okot ad az aggodalmaskodásra. Minden jel arra utal, hogy nemsokára valóban vége a világnak...
Tikos Péter illusztrációja a kötet borítójához
Hihetetlen, hogy lassan egy kerek esztendeje kalandoztam utoljára Középföldén – milyen gyorsan repül az idő! Pár napja a Magvető Könyvkiadó legutóbbi kiadványa, a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről került sorra nálam.
